- Posts: 101
- Thank you received: 0
MIT campus
- Sáska látomásokat küld, figyel arra amit mondok, a kivárással kapcsolatban mindannyian ismerjük a véleményét. A kivárás Sáska számára éppen úgy természetes taktika mint a számomra is. És Anna is ebben gondolkodik. A kivárás után a dolgok gyorsan történnek. És mindegy, hogy a természetben vadászatról van szó, vagy a mesterlövész vizsgánál is megtanult taktikáról, és sok más dologról lenne szó, azért itt sokszor csendes kivárás után hirtelen történnek a dolgok. Minden totem máshogy szereti ezt, furcsa lenne, ha itt sok változás [i:3uobat9i]nem[/i:3uobat9i] gyorsan történne, ne lenne olyan helyzet amikor Anna is azt látja, én is azt látom, "ez a tökéletes helyzet, most kell lecsapni rá" és megjelenne egy sürget? szempont, hogy nem akarunk másnapig, harmadnapig várni rá. Amiért atyám aggódik, az [i:3uobat9i]furcsán természetesnek t?nik. [/i:3uobat9i]Legalábbis számomra. Ett?l még az emberi ütem? tanulás is fontos kérdés.
- Anna véleménye szerint ez megfelel? id?pont, most kell rá lecsapni. A saját megszokott, megnyugtató ritmusunkban, és egy szertartás nem is tudja Sáskát sürgetni. Én pedig úgy gondolom, hogy a tanulás id?igénye jelent komoly problémát, és akkor jobb lecsapni, ha utána tudok tanulni. A vadászatnál is akkor van értelme lecsapni, ha utána tudunk enni is. De abban igaza van, hogy [i:3uobat9i]mindig[/i:3uobat9i] lesz valami. Mindig lesz valami amiért nem tökéletes az id?pont. Ezek a különbségek is fontosak. Sok esetben fontos a hosszú út amit meg kell tenni, és ekkor a lépések láthatóak. De Sáska számára egyáltalán nem természetes a lassú haladás. A kivárás után gyorsan történnek a dolgok. És nem er?ltethetem az emberi lassú ritmusát rá, ha [i:3uobat9i]?t akarom képviselni[/i:3uobat9i], és nem az embert felé.
- Nem tudom, hogy ?szentsége miért nem felébredt. De sejtem. Mert[i:3uobat9i] egy papnak nem feltétlenül kell kiválasztottnak lennie.[/i:3uobat9i] Éppen az teszi ?t jó pápává, hogy [i:3uobat9i]nem kiválasztott, de elismeri mások kiválasztottságát.[/i:3uobat9i] Így pedig demonstrálja azt, hogy a múlt sok b?ne mögött nem volt ott az Úr, hanem az egyház sok szempontból [i:3uobat9i]világi szervezet.[/i:3uobat9i] Emberekb?l áll, emberi hibákkal. Ennek az elismerése a bizalom és a más egyházakkal való együttm?ködés alapja. És ehhez kell az, hogy az egyházi vezet? ne kiválasztott legyen, hanem tisztelje a kiválasztottságot. Akik megvilágosodtak, és megkapták az útmutatást a megválasztására, éppen ezzel a bölcsességgel lettek gazdagabbak. ?szentsége viszont éppen ezért [i:3uobat9i]nincs egy állandó misztikus kapcsolatban senkivel.[/i:3uobat9i]
- Az én helyzetem más. Ha valakit már hív egy totem, már eljutnánk oda, hogy rég mágikusan aktívnak kellene lennem... De a totem vár, míg én is megnyugszom, nekem is jó lesz, mert nem akar elidegeníteni. Mi az a pont, ahol visszaélnék a türelmével?
- Ráadásul a metasíkokon is máshogy telik az id?. Lehet, hogy itt a földön nem tudnék megtanulni egy adag új varázslatot... De ett?l még jó kérdés mire lenne id?m, és mennyi id?t vinne ez el.
- Arról pedig, hogy mekkora lépés ez? Mivel sem varázsláshoz, sem idézéshez nem kell attól értenem, ha mágikusan aktív vagyok lehet, hogy Anna azt gondolja a mostani ügyek kapcsán jól jöhet, ha jobban védekezek a mágia ellen. Vagy ha látok asztrális síkon.
- Ráadásul a szertartás kapcsán nem hiszek benne, hogy [i:3uobat9i]bármit[/i:3uobat9i] is tudna vagy tudnék sürgetni. Elég azt kimondanom, hogyha Sáska már mindenképpen azt akarja, hogy varázsoljak, hát köszönettel elfogadom. De a szertartások egy része arról szól, hogy meglátogassam a metasíkokat. Hogy meghallgassam Sáska bölcsességét, hátha ? is tanácsot adna. Mert most már nyugodtan hagyatkozhatok rá, és ? is segíteni szeretne. Vagy ha mást nem, hát el?tte mondjam el azt amit megtudtam és ahogy ez alapján döntöttem.
- Az igazság az, hogy amennyiben ön nem nézett meg asztrális síkon, azt sem tudhatjuk, hogy amikor hallottam, hogy biztonságos a sámáni út, akkor Sáska nem mondta-e azt: "Azt ígérted, onnan ha ezt meg tudod sámán leszel." Változna valami az aurámon kívül? Nem hiszem. Ezért nem érzem azt, hogy azzal, hogy belemegyek a szertartásba bármit is elsietnénk.
A banda meg Azumi felé:
- A logó kapcsán olyan van a te személyes logódban is amit valami mon-nak hívnak nem? És az meg rá kellett rakni a motorra. Nem egyszer? ám kézzel megrajzolni.
- És ha Aika bajban van, nyugodj meg, nem csak fegyverrel segítünk. Össze kell rakni valamit? Rendben. Infot kell szerezni? Az is rendben. Céget csináltok? Láttuk a tervet. A reklám chopperhez már elkezdtük megrendelni a nyersanyagot. De már oltunk tankolni is, hogy elmehessünk akár Bostonig is... Szereztünk hozzá tartályverdát. Sulihoz kell kutatnia? Hát ha kell végigjárjuk a város összes könyvesboltját. A banda család, és az pedig így m?ködik.
Please Log in or Create an account to join the conversation.
- Nyarlathotep
-
Topic Author
- Offline
- Administrator
-
- Thank you received: 0
-"Nem, a családi monunk másmilyen. A családi mon az a három csillagos Watanabhe mon." magyarázza el Azumi, és még le is rajzolja. [ATTACH=CONFIG]510[/ATTACH]
-"A Renraku fraktált meg látni se akarom. Nehogy fölfessétek bármire is, mert le fogom onnan vakarni."
Csapat riadó!
Attachments:
Please Log in or Create an account to join the conversation.
Banda meg Azuminak:
- Fene... Billy már elment matricáért hogy legyen olyan is, vagy maszkolni. De akkor marad fraktál nélkül. Így egyszer?bb. De gyere le a parkolóba és nézd meg. Szerintem tetszeni fog.
Én is ránézek Azumira: - Megnézed a mocit? Ha Jeffel kipróbálnátok az jó program lehet.
Please Log in or Create an account to join the conversation.
- Nyarlathotep
-
Topic Author
- Offline
- Administrator
-
- Thank you received: 0
-"A nevem alapján baszknak gondolhatnál, Mondragón ugyanis ott van, de ez csak egy név. Az ?seim talán valamikor ott élhettek. Egyébként viszont barcelonai születés? vagyok, az viszont Katalónia. Mondjuk azt, hogy talán ez is a hatalmas szerencsém. Nem voltunk kimondottan gazdagok, azt meg gondolom sejtitek, hogy az egy életnyi munka valamilyen cégnél és ha elég befolyásos vagy tehetséges az illet? akkor ESADE. [Escuela Superior de Administración y Dirección de Empresas nevezet? üzleti iskola.] Eredend?en bankárnak akartam tanulni, de ugye a lélek egy nagy irányt?. Amikor választanod kell akkor még mindig mozog és mire beáll addigra lehet, hogy már régen valami olyasmit tanultál ami 180°-os ellentétben áll azzal amit csinálni szeretnél. Na itt jött a nagy szerencse, másodévben ugyanis hirtelen hihetetlen unalmasnak kezdett t?nni az a rohadt sok elemzés meg kimutatás, meg statisztika. Ki akartam lépni. Eszembe sem jutott, hogy lelki pásztor legyek, de haladékot is akartam. Támogatással tanultam, azt meg ugye vissza kell fizetni, akkor is ha eszed ágában sincs, mert különben bevasalják, a sitten, a szodomiták közt meg semmi kedvem nem volt ledolgozni. Ez az iskola viszont kapcsolatban áll egy másikkal, egy bizonyos Ramon Llul Universitat nevezet? egyetemmel. Ha van közöttetek hermetikus tanokat követ?: igen ez Raymond Lullyról kapta a nevét, arról a Raymond Lullyról, aki az Ars Magna et Ultima-t írta. Harmadik els? szemeszterében átigazoltam oda és össze is kapartam magamnak egy csomó olyan szakot, amir?l azt hittem, hogy csak kamu. Azt hittem, hogy ez amolyan diplomagyár szak, hátha megúszhatom. Hát nem. Itt a UCAS-ban katolikus papnak két diploma kell, egy teológiából, egy pedig pedig katolikus filozófiából. El tudjátok képzelni, mekkorát néztem, amikor kiderült, hogy a demonológus szak is csak kiegészít?, abban az esetben ha az illet? nem fölébredt? Így van, nem voltam az. Csak egy hülye gyerek voltam, aki azt gondolta, hogy megszerzi az olcsó diplomát és aztán majd lesz valami. Azaz ha akartam azt a papírt, akkor legalább a papi diplomának meg kellett lennie, akkor adták a másikat is. A fölszentelés viszont más kérdés, ott a püspökök kezében van a döntés. Láttam én ott építészmérnököt is, aki csak azért jött oda, hogy a tanulmányai közben lelki útmutatást találjon. Soha nem szentelték föl, de megtehették volna. Nade valahol a filozófia negyedik környékén állt be az én irányt?m. Akkor kerültek oda az akkor új Szilveszter Rend lelkészei. Lelkész? Inkább nyomozó papokat mondanék."
-"Ja, aki gondolkozik, a dolgokon, annak: Igen, hatvanegy vagyok, akkor is ha nem nézek ki annyinak. Aika, neked meg annyit még hozzá kell tegyek, hogy amikor én papnak tanultam, akkor jött oda egy bizonyos Johannes Severin Keisinger Magas Mágiát és Demonológiát tanulni."
-"A varázslás dolog viszont évekkel kés?bb jött össze, a második ügyemen. Beszivárgó toxikus befolyást kellett keresni, ez pedig általában statisztikai elemzésekb?l megy. Gondolom a nyakamba sózták, ha már három évig azt tanultam. Én viszont egy kicsit komolyabban vettem a nyomozót a nyomozóban, ennek meg általában az a vége, hogy futsz az életedért, f?leg ha kett?nél áldozót?r van, háromnál géppisztoly, neked meg a hited az egyetlen pajzsod. Az els? varázslatom inkább egy válasz volt egy segélykérésre, egy imára, amit egy sötét sarokban sikerült elmormolni, miel?tt megtaláltak. ?ket a zsaruk szedték össze a romok alól, én meg kiugrottam a harmadikról."
-"Akinek ismer?s Szent Silvanus története, nektek inkább Silas, az a Silas, aki Saullal, nektek Szent Pállal járta a világot, az tudhatja, hogy Macedóniában börtönbe vetették ?ket. Amikor segítséget kértek az úrtól, földrengés rázta meg a börtönt és a falak leomlottak. Nos én azért imádkoztam, hogy az én börtönöm falai is omoljanak le. Hogy én is ugyanúgy megláthassam a fényt, mint Silas. Szóval az els? "varázslatom" után én vért köptem. Remélem nálad nem lesz ilyen vészes."
Csapat riadó!
Please Log in or Create an account to join the conversation.
Anna szól közbe:
- Meg nem is a varázslásról szól a dolog. Arról szó, hogy aki mágikusan aktív az tud védekezni jobban a mágia ellen, aki pedig nem az az nem. A házban ahol Aika lakik, bizony van egy lány akit ?k Lexi néven említenek, és akir?l azt csiripelik a verebek, hogy [i:2xzyskpj]mindenki gondolatait fürkészgeti. [/i:2xzyskpj]Igen, ha Aika új helyre megy akkor aggódom miatta, és utánanéztem, hogy biztonságban van-e, innen is tudom. Ha pedig Lexi valamikor Aika gondolatait olvasgatja, rossz helyen beszéli ki, abból komoly baj lehet, veszélyes, és ezt a helyzetet nem jó Aikára tenni. Az, hogy valaki [i:2xzyskpj]mágikusan aktív[/i:2xzyskpj] és az, hogy ez az els? varázslata után nyilvánvalóvá válik két különböz? dolog. Sok mágus azt mondja, a varázslás még a beavatottságnak sem feltétele, nemhogy a mágikus aktivitásnak. A mágikus aktivitás [i:2xzyskpj]önmagában[/i:2xzyskpj] pedig nem megterhel?. Varázslatok tanulásáról pedig egyel?re nincs szó. Azt eszem ágában sincs siettetni.
- De nem lehet mindig ott valaki, hogy egy kicsit meger?sítse Aika elméjének a védelmét. Márpedig nem csak Azumi megvédése érdekében vannak titkai. Nem csak a kutatás, a nyomozati és katonai titkok vannak ott. De ha már az ön által is említett professzorral is jóban van, amir?l olvastam, biztos onnan is kerülnek el? titkok, amiket nem árt megvédeni miel?tt baj, és plusz munka lesz bel?le. Szóval nem plusz teherr?l van szó, hanem éppen attól védeném meg. Meg aztán... Atyám pontosan hallotta milyen feladatokat kell megoldanunk. Miért volt fontos a kérdése. És ezért nem tudtam volna megnyugtatni ?t. Pedig nekem is lennének piszok jó érveim. Például az, hogy aki az élete végére ér, a természetes élettartama végén, az a gyermekeire, utódaira hagyja a vagyonát. Az embereknél nuyent, házat... A természetben fehérjét. Királyn?, boly és egyéb rabszolgaság nélkül, szabad és egyenrangú lényekb?l is állhat társadalom. A fehérje kincs megöröklése pedig a társadalom, a társadalmi normák elfogadásának az alapja.
- De az is tény, hogy sok kapcsolatban felvállaljuk, mi minden illeti az utódainkat abból ami a miénk. Egy kapcsolat az utódokról szól. És teljesen mindegy az, hogy ez [i:2xzyskpj]természetes[/i:2xzyskpj] úton m?ködik, örökbefogadással, vagy tudományos módszerrel. Mindazt ami a miénk az utódainktól kaptuk kölcsön. Az utódok között pedig a szellemi utódok, követ?k is ott vannak. Ez az elgondolás pedig Aikának sem idegen. S?t az emberi jogrendszernek sem. És nézze meg atyám, mi mindent ad Aika azért, hogy a rábízott fiataloknak jobb legyen. Szóval Atyám, én is segítenék neki, Sáska is segítene neki. Okkal. Ha meg ez [i:2xzyskpj]fontos [/i:2xzyskpj]és nem kicsit fontos, akkor Aika nem olyan lány aki ezt ne hagyná nekünk és sajnálná t?lünk a lehet?séget. Szóval, ha nem haragszik elkezdeném a szertartást, hogy egy kicsit ?t is meg tudjuk er?síteni, meg tudjuk védeni.
- A túl sok feladatról, és hogy mi jött hirtelen pedig tessék megkérdezni Azumiékat. Nem nehéz megérteni miért fontos ilyenkor egy totem támogatása.
(Anna ha hagyják neki elkezdené a szertartást)
Please Log in or Create an account to join the conversation.
- Nyarlathotep
-
Topic Author
- Offline
- Administrator
-
- Thank you received: 0
Csapat riadó!
Please Log in or Create an account to join the conversation.
Aktuális gondolatok
Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?
Cookie kezelés
This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.
You have declined cookies. This decision can be reversed.
You have allowed cookies to be placed on your computer. This decision can be reversed.
How to resolve AdBlock issue?